Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium
  1. Nyitó oldal
  2. Nyitó oldal
  3. Poznanban World Masters dobogós lett evezésben Vácy Emese

Poznanban World Masters dobogós lett evezésben Vácy Emese

2011-10-13 07:00:00

Idén ősszel Lengyelországban rendezték meg a veterán evezés legnagyobb világversenyét, a World Masters Regattát. 37 ország versenyzői, több mint 2500 hajóval, 6683 beüléssel voltak jelen e versenyen. Iskolánkból Vácy Emese tanárnő vett részt a küzdelemben, ahol egy 5., egy 3. és egy 2. helyezést ért el. Munkahelyén, a Boronkay középiskolában kerestük fel a versenyzőt, s arra kértük, meséljen e szép siker elérésének körülményeiről, s egyúttal megragadtuk az alkalmat, és kifaggattuk a sportolót az eddigi pályájának alakulásáról is. 

– Mint arról a sportág neve is árulkodik, ez a verseny már tényleg nem a gyerekek küzdelme! Milyen út vezetett idáig és mi sarkallja Önt még ma is arra, hogy középkorú hölgyként is folytassa tovább a versenysportot?

 
Tízéves koromtól, különböző intenzitással ugyan, de idén immár 27. esztendeje evezek. 
A sportolás gyerekkoromban nem volt kérdéses, ugyanis szüleim határozott elvárása volt velünk szemben, hogy a testvéremmel együtt jól tanuljunk, és űzzünk valamilyen sportágat. Mikor bátyámat levittük az első edzésekre, az akkori vezetőedző engem is „kinézett” az egyesületnek, és rábeszélt arra, hogy maradjak én is az evezősöknél. 
 
 
Aztán annak ellenére, hogy bár mindig szerettem ezt a sportot, fiatalként mégsem volt sohasem igazán emlékezetes sikerem. Serdülőként is már sok-sok országos bajnokságot végiglapátolgattam, négypárevezősben két aranyérmet is szereztünk, mégis az első igazi eredményem, csak 2003-ban egy felnőtt nyolcas hajóban jött el, amikor az országos bajnokságon ezüstérmesek lettünk. 
Azt gondolom, a sikeres versenyzésre valóban meg kell érni, nálam pedig ez a folyamat, úgy tűnik, idáig tartott. Erre akkor jöttem rá, amikor három éve elkezdtem félmaratonokat futni, és azt vettem észre, hogy a monotonitást, a fáradtságot, az állóképességi edzéseket is sokkal jobban tűröm, mint előtte bármikor. Az egészségmegőrzés mellett az evezésre a szellemi megterhelés kipihenése, a stresszlevezetés miatt is nagy szükségem van. Úgyhogy azt tervezem, addig maradok veteránsportoló, ameddig csak lehet. (A VB-n a legidősebb bácsi egyébként 92 éves volt, a magyar hölgyek közül pedig többen már 80 év körüliek, úgyhogy csak nagyon lassan lehet kiöregedni e korosztályból.  )
 
– És ezek után milyen sikerek érték el e sportágban?
 
2003-tól veszek részt a veterán világversenyeken, eleinte inkább csak csapatban, majd elsőként 2004-ben egyéni 4. helyezést értem el. 2005-2008-ig kimaradtak az évek egy súlyos betegség miatt. 2009-ben kezdtem újra a versenyzést, s egyéni versenyszámban a bécsi világbajnokságon aranyérmes lettem, majd 2010-ben Kanadába a nagy távolság miatt nem jutottam ki, úgyhogy abban az évben csak a müncheni EB-n szerepeltem mérsékelt sikerrel. (párevezősben második, egyéniben 3. és 4. hely)
 
 
– Tudatos versenyzőtípus?
 
Azt hiszem igen. Önállóan készülök fel mindig egy-egy versenyemre, de ha tanácsra van szükségem, a klub edzői mindig segítenek. A versenyeken mindig a magam legyőzése az elsődleges cél, s ezért gyakran akár egy kisebb eredmény sokkal értékesebb lehet számomra, mint egy fényesebben csillogó, de könnyen megszerzett győzelem.
 
– Kérem, meséljen arról, miképpen alakult e legutóbbi világversenye? 
 
A munkabeosztásom miatt és a hajók kései felszabadulása után járok csak le az egyesületbe, iskolaidőben heti 4-6, nyáron heti 8-9 alkalommal edzek. Idén nyáron étrendet váltottam, és visszatérhettem így a serdülőkori súlyomhoz, és talán ez is hozzájárulhatott a sikeremhez. Magát a versenyt szinte tökéletesen a Lengyel Evezős Szövetség szervezte meg a világversenyeknek rendszeresen helyet adó evezős pályán, mely kiépítettségében, kiszolgáló helységeivel ideális körülményeket teremtetett a résztvevők számára. 
Vácról hárman mentünk Lengyelország egyik legrégebbi történelmi városába, Poznanba. Noé Gábor, Nógrádi Tivadar mellett jómagam képviseltük hazánkat és egyúttal klubunkat is. 
 
 
A csütörtöki versenynap viharos széllel kezdődött. Délután egy fővárosi csapatban nyolcas versenyen indulhattam, ahol az 5. helyet szereztük meg. A viharos víz a több mint 16 m hosszú nyolcast is dobálta, így elgondolkoztam, hogy egypárevezősként hogyan tudok majd vízre szállni. Szerencsére estére alábbhagyott a szél, így csak a Dunán megszokott hullámok maradtak az időközben eleredt esővel. A gyenge rajt után féltávnál már a második helyen álltam és lassanként sikerült megközelítenem az orosz versenyzőt, ám a finisben „fogtam” két bóját, így maradtam le csupán 38 századmásodperccel (!) az aranyéremről. Az vígasztalt csak, hogy ellenfelem 9 évvel fiatalabb volt nálam. A pénteki napon immár a saját korcsoportomban a harmadik helyet szereztem meg, egy előzőeknél sokkal jobban felépített küzdelemben. A klubtársaim három aranyérmet szereztek, így hát lett okunk a versenyek utáni ünneplésre.
 
 
– A későbbiekben hogyan tovább…?
 
Jövőre Duisburg ad majd otthont a világbajnokságnak, amin természetesen szeretnék én is elindulni, 2013-ban pedig Torinóban lesz majd a veterán olimpia, amin tán jó eséllyel szerepelhetek, hiszen terveim szerint addigra érnek majd be az edzések eredményei. Az olimpia kieséses rendszerű, tehát az, aki Torinóban nyerni fog, az valóban a világ legjobbja lehet abban az évadban. A magam részéről én még ezt az esetleges győzelmet szeretném megcélozni.
 
– Sok sikert kívánunk ehhez, és egyúttal gratulálunk az eddig elért eredményekhez!
 
Hujbert István

A weboldalon cookie-kat használunk, amik elengedhetetlenek az oldal működésének szempontjából.